A fényképek ereje

Az öröklött jellegű kopaszodással számos férfinek kell szembenéznie, már akár nagyon fiatalon. Amint megindul ez a zavaró folyamat, minden nap csak rosszabb lesz a felismerés, hogy ha nem tesznek ellene semmit, akkor nem fog megállni. Ugyan egy ideig lehet késleltetni a visszafordíthatatlan kopaszodás térnyerését, azonban egy idő után egyetlen biztos megoldásként csak a hajátültetés jöhet szóba.

Amint észrevesszük, hogy a hajhullás okozta állapotok már nagyon zavaróan hatnak ránk nap mint nap, egyre közeledik a döntés ideje. Ilyenkor ugyanis már hiába próbáljuk úgy fésülni frizuránkat, hogy az eltakarja az árulkodó jeleket – még ha ez sikerül is -, minket már csak a tudat is nagyon fog zavarni. Előbb-utóbb eljutunk aztán odáig, hogy le kellene vágatni az egészet rövidre, de ettől pedig rettegünk, hiszen tudjuk, hogy nem mindenkinek áll jól a szinte kopasz frizura. Ha nem tartozunk a pár százaléknyi szerencsés közé, akik tar fejjel is jól mutatnak, akkor eljön a pillanat, mikor tényleg meg kell hoznunk a döntést: szeretnénk hajbeültetést.

Ez a beavatkozás annak ellenére, hogy érzéstelenítésben végzik, mégiscsak egy műtétnek nevezhető eljárás, éppen ezért egyértelmű, hogy rengeteg kérdésünk van azzal kapcsolatban, mi is fog történni. Természetes, ha tartunk attól, hogy fájdalmas lesz, vagy éppen, ha kételkedünk abban, milyen eredményt adhat nekünk a hajátültetés. A lehető legjobban tesszük ilyenkor, ha kicsit körbenézünk, és rákeresünk olyan történetekre, melyeket azok írtak, akik már átestek ezen az egészen.

Viszont lehet akármilyen jól megfogalmazott egy sztori, lehet akármennyire bátorító egy bejegyzés, az biztos: a legnagyobb erővel a képek bírnak. Az előtte-utána készült fotók ugyanis komplex választ adnak nekünk arra, hogy érdemes-e belevágni. Tökéletesen bemutatják a fejlődést, és azt, hogy az adott páciens honnan hova jutott el a hajátültetés segítségével.

Aki döntése előtt elolvas néhány blogot, talán a legjobb támogatást kaphatja ahhoz, hogy magabiztosan dönthessen a hajbeültetés mellett. A blogokban nyomon kísérhető fotók, és a klinika referencia képei pedig az utolsó kételymorzsákat is képesek kiölni belőlünk.

Ha pedig marad még kérdésünk, mindenre választ kaphatunk a személyes ingyenes konzultációk során, mely után még mindig dönthetünk úgy, hogy mégsem vágunk bele. De miért is tennénk, amikor ez nem csak egy kis változást adhat nekünk, hanem egy életre szóló megoldást, olyan végeredménnyel, ami mindenképpen pozitív lesz.

Konzultációs időpontfoglalás: 06 30 883 6103

> Ismerje meg a klinika május 31-ig tartó kedvezményprogramját

> Referenciák

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

[visszahivas_kerese_section cim=”” leiras=””]