Éliás Jr. nagy álma vált valóra

„A HairHungary jóvoltából valóra vált egy régóta dédelgetett álmom, hogy a 2017-es évet hajbeültetéssel fogom kezdeni. Már elég korán, a huszas éveimben kezdett ritkulni a hajam. Fodrász dinasztiából származom, ezért amíg nem vettek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, magam is fodrászként dolgoztam a zenélés mellett. Édesanyám, illetve a nagybátyám, Szabó Imre – aki egykor Európa-bajnok volt – javasolta, hogy ne aggódjak, mert mire „nagy leszek”, már olyan korszerű technikákat alkalmaznak, hogy észre sem lehet majd venni a beavatkozást.”

Szerencsére a hajbeültetés mára már tényleg egy olyan forradalmian tökéletesített technika, melynek segítségével valóban észrevétlenül, teljesen természetes eredménnyel orvosolható a kopaszodás problémája. A döntés meghozataláról a zenész így fogalmaz:

„Gyakorlatilag 1999 óta kalapot hordok a színpadon és reményeim szerint a műtét után már akár fedetlen fővel is magabiztosabban állok ki a közönségem elé. A managerem jóvóltából ismerhettem meg a HairHungary Klinikát és, ha már manapság ilyen korszerű eljárások léteznek, az embernek nem szabad elszalasztania a lehetőségeket.”

Éliás Jr. a FEM3 vendégeként mutatta meg kalap nélkül friss hajbeültetés műtétjét

Mint minden beavatkozás előtt, az ember természetesen tele van kérdésekkel és félelmekkel, éppen ezért fontosak a műtétet megelőző, személyes találkozások azzal a személlyel, akinek aztán a kezébe adjuk sorsunkat – és frizuránkat.

„A műtétet végző doktor úrral, Dr. Simon Balázzsal történő konzultációk és a kötelezően elvégzendő előzetes vizsgálatok mind megnyugtattak, hogy minden rendben lesz a műtét során. Nincs mitől félnem. És igaza is lett. Minden várakozásomat felülmúlta a műtét napja.”

Éliás Gyula Jr. és Dr. Simon Balázs – A műtét után 1 héttel

A beavatkozás menetéről, valamint az azt követő, közvetlen időszakról így fogalmaz:

„Már a kora reggeli órákban elkezdték a hajhagymák eltávolítását, ami egyáltalán nem fájt. Szerencsére csak pár tűszúrást kellett kibírnom, ami az érzéstelenítéshez kellett. A doktor úr és csapata elképesztően profin, összehangoltan dolgoztak. Ennek hála, ebédszünet után már el is kezdődhetett a beültetés, és kora délután már haza is mehettem. Szerencsére a műtétet nagyon jól viselte a szervezetem, és az elkövetkezendő pár nap is zökkenőmentesen telt. Már most látszik, hogy milyen jól sikerült a műtét és nagyon tetszik az eredmény.”

Az biztos, hogy a hajátültetésnek köszönhetően Éliás Jr. legközelebb már olyan hajzattal léphet majd színpadra, melyről régóta álmodozott.

A Klinikáról, valamint a hajhullás okairól és a hajátültetésről itt olvashat:

HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu