Kopaszság védjegyként

A hírességek között rengeteg olyan férfit láthatunk, akiknek tulajdonképpen már védjegyükké vált a kopaszság. Lehet szó fiatalabbakról, középkorúakról, vagy idősebbekről, ha a kopaszodás beindul, hirtelen kell dönteni. Rengeteg olyan ismert személyiség van, aki az első jeleknél úgy döntött, hogy megmaradt hajzatától is megválik. Természetes, hogy őket megszoktuk így, és nem is tudjuk elképzelni őket másképp.

Persze nem mindenki ilyen szerencsés, hogy fejformájához illene a kopaszság. Ebben az esetben viszont mindenképpen tennünk kell a hajhullás ellen. Ehhez több lehetőségünk is adott, de mindenképpen okosan kell megválasztanunk, hogyan küzdünk a kopaszodás ellen.

Első lépésként ki kell deríteni, hogy mi áll a magas hajveszteség hátterében, majd ettől függően kell a következő lépésekre elszánni magunkat. Ha olyan jellegű a hajhullás, hogy okainak kiküszöbölésével meg tudjuk szüntetni, akkor kellő ápolással valószínűleg vissza tudjuk nyerni régi frizuránkat is. Azonban ha a kopaszodás visszafordíthatatlan, és nem megállítható – mint például az örökölt hajhullásnál -, egyetlen biztos megoldás orvosolhatja problémánkat, méghozzá a hajátültetés. Persze vannak olyan hajápoló szerek, illetve mezoterápiás kezelések, melyek késleltetik a haj hullását, de a régebben kihullott hajzatot ezek már nem tudják visszanöveszteni.

A hajátültetés egy garantált módszer arra, hogy hajzatunk a régi lehessen. A fájdalommentes eljárás során a fej tarkótáji területéről nyerik ki a hajszálakat, és ültetik át a hajhiányos részekre. Az átültetett hajszálak soha nem fognak kihullani, mert az öröklött kopaszodást okozó DHT hormonnak genetikai tulajdonságuk miatt ellenállnak, így az eljárás utáni hajzatunk már nincs veszélyben. Tehát ha nem áll jól, mint egyes kivételeknek, akkor nem kell beletörődnünk kopaszságunkba.

HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Fotó: Rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

[visszahivas_kerese_section cim=”” leiras=””]

Scroll to Top