Tetőtől talpig kicserélve

István pár évvel ezelőtt vett részt a fent említett műsorban, és nem kis sikerrel ért számára az véget. Nem elég, hogy összesen 90 kilógrammnyi feleslegnek inthetett búcsút, hanem kitartásával meg is nyerte – ezt a kicsinek nem mondható – kihívást. Természetes tehát, hogy ezek után új embernek érezhette magát, most azonban eljött az ideje, hogy további változtatásra is sort kerítsen, hiszen akadt még valami, amivel nem volt megelégedve.

Ahogy sokakat, Istvánt is utolérte a kopaszodás, ami nála a homlokvonal emelkedésével teljesedett ki. Ezért felkereste fel a HairHungary Klinikát, hogy az új alak mellé most új frizurája is lehessen. A hajbeültetés során 3800 hajszálat ültettek át az elülső frontvonalra, és most, 9 hónappal a beavatkozás után ismét dús, fiatalos hajkoronával rendelkezik.

István így most már nem csak karcsúbb derékkal, hanem sűrűbb, fiatalosabb frizurával is rendelkezik, és valljuk be, ez a két dolog bizony igencsak nagy befolyással bír ránk, hiszen a külsőnk nagyon is lényeges szerepet tölt be mindennapjainkban, mert szerfelett fontos az, hogy jól érezzük magunkat a saját bőrünkben. Mindenki, akinek valaha köze volt bármelyik problémához – legyen az a túlsúly, vagy a haj ritkulása -, bizony pont az ilyenfajta változásokra vágyna.

Ne habozzunk hát, hanem István példáját követve vegyük kezünkbe a sorsunkat, és alakítsunk külsőnkön úgy, hogy elégedettek lehessünk magunkkal. Ehhez kell egy kis bátorság, némi elszántság és persze akaraterő, egy kis kitartással és változtatásvággyal fűszerezve. Ferencsik István huncut mosolyából pedig meríthetünk mindehhez erőt, hiszen egyben biztosak lehetünk abban, hogy a végeredmény mindenképpen felemelő lesz!

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (70) 512 2296

További információ a SafeSystem hajbeültetésről

[visszahivas_kerese_section cim=”” leiras=””]