Kérjen visszahívást!
Bármely felmerülő kérdés esetén vagy konzultációs időpont egyeztetésére:
Kérjük, töltse ki űrlapunkat, és kollégánk a megjelölt időpontban visszahívja Önt!
Aki ismeri Benk Dénest, tudja, hogy mindig van egy jó sztorija. A népszerű humorista ugyanis a HairHungary Klinikán járt hajbeültetésen és I-PRF terápián. A beavatkozásról, az előtte-utána élményekről és persze a fodrásza reakciójáról mesélt nekünk.

– Különösebben nem zavart a hajam ritkulása, de a fodrászok többször szóvá tették, hogy ma már vannak szuper technikák. Én meg mindig azt mondtam, hogy nem gondoltam rá.
Egyszer aztán egy fodrászom közölte, hogy „3 000 forint lesz”. Mondtam neki, hogy eddig 3 500-at szokott kérni. Mire ő: „Ennyire nem vagyunk jó haverok, csak hát… nincs is már hajad.”
Nem az zavart, hogy mások mit gondolnak, hanem hogy magamnak nem tetszettem.
A végső lökést egy lagzi adta meg. Szépen belőttem a maradék hajamat, erre egy ismerős felesége azzal kezdte az estét, hogy „Milyen szépen belőtted a kis hajacskádat az üres részekre!” Ez poénnak jó volt, de közben rájöttem, hogy ha mások is észreveszik, akkor tényleg ideje lépni.
Megtekintés
Megtekintés
– Ami végül meggyőzött, az a HairHungary referenciái voltak. A régi állapot visszaállítását ígérték, de szerintem még annál is jobb lett az eredmény.
A fodrászom teljesen megdöbbent: „Én ezt nem hiszem el!” – mondta, és csak nézte az új hajvonalam. Az ő reakciója is megdobogtatta a szívemet.
– A műtét napján egyetlen problémám volt: korán kellett kelni.
A beavatkozás viszont maga a kényelem! Három bájos hölgy sürgött-forgott körülöttem, délelőtt szundítottam egyet, volt két szünet, és olyan kaját rendeltek nekem, amilyet csak akartam. Délután még filmet is néztem.
Egyetlen problémát látok a klinikán: nem lehet koktélozni. Ez azért fájó pont, de elfogadom az orvosi érveket.
– Azt hittem, hogy fájni fog, de egyáltalán nem fájt.
Az érzéstelenítés persze kicsit kellemetlen, de a doktor ügyesen csinálta, szakaszosan adta be, így hamar túl voltam rajta. Utána pedig semmit nem éreztem.
– Az egész folyamat gördülékenyen zajlott. Telefonon azonnal elérhetőek voltatok, minden kérdésemre válaszoltak, nem volt semmi trükközés.
És ami a legjobb: nem kell többé azzal foglalkoznom, hogy hogy áll a hajam. Megmosom, kirázom belőle a vizet, és megyek a dolgomra. Nem kell takargatni, nézegetni, hogy „itt látszik, ott nem látszik”.
Ha valaki gondolkodik a hajbeültetésen, azt mondom: nézzen utána! Minden infó fent van a weboldalon, és a referencia magáért beszél.
Benk Dénes története is bizonyítja, hogy a modern hajbeültetési technológiák nemcsak látványos eredményeket hoznak, hanem teljesen természetes hatást is biztosítanak. Az I-PRF terápia pedig még tovább fokozza a beültetett hajszálak megtapadását és regenerációját, felgyorsítva a gyógyulási folyamatot.
Ha te is úgy érzed, hogy szeretnéd visszakapni régi hajkoronádat – vagy akár egy kicsit többet is annál –, ne halogasd a döntést! Nézz utána, tájékozódj, és vágj bele, mert egy jól elvégzett hajbeültetéssel nemcsak a frizurád, hanem az önbizalmad is új erőre kap!
Amennyiben kíváncsi további eredményeinkre, tekintse meg előtte-utána galériánkat.
További kérdés esetén vagy konzultációs időpont egyeztetésére kérjen visszahívást vagy vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi gombokra kattintva!
Bármely felmerülő kérdés esetén vagy konzultációs időpont egyeztetésére:
Kérjük, töltse ki űrlapunkat, és kollégánk a megjelölt időpontban visszahívja Önt!
A működéshez szükséges sütiket használjuk. Analitikai és marketingcélú sütiket, valamint a látogatások forrásának tartós tárolását csak az engedélyével kapcsoljuk be. A választása később módosítható. Adatkezelési tájékoztató