Harsányi Gergely

Harsányi Gergely – a növekvő homlokom miatt sokan zrikáltak, de ennek már vége!

A magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya Harsányi Gergely hajátültetési műtét mellett döntött, hogy kopaszodására végleges megoldást találjon. A kétnapos beavatkozás sikeresen lezajlott, interjúnkban megkértük Gergőt, hogy meséljen az előzményekről és a műtéti élményeiről.

Hogyan teltek a műtét előtti napjaid? Vártad már a beavatkozást?

Családtagjaim kérdezgették tőlem, hogy nem izgulok-e, de érdekes módon semmi izgalom nem volt bennem, mert egyrészt beszéltem olyannal aki átesett ilyen beavatkozáson, másrészt a HairHungary honlapján olvastam a tudnivalókról és láttam az interjúkat a páciensekkel, így tudtam mire számíthatok. A műtét előtt 3 nappal még EB selejtezőt játszottunk a kézilabda válogatottal, így igazán nem is volt időm izgulni.

Mi inspirált téged igazán, hogy a hajátültetés mellett döntöttél, korábban kipróbáltál esetleg más gyógymódokat is?

Amikor 20-as éveim első felében elkezdett fogyatkozni a hajam, megtettem mindent, hogy megállítsam a folyamatot. Abbahagytam a zselézést, komolyabb samponokat és szereket kezdtem el használni, még hajgyógyásznál is voltam, de sajnos semmi nem segített. Egyre többször zrikáltak a barátaim, hogy nő a homlokom, mígnem tavaly egy kézilabdás ismerősöm fel nem hívta erre a lehetőségre a figyelmemet: ő is megcsináltatta a hajbeültetést és az eredmény döbbenetes volt, pár éve még kopaszon, most pedig hajkoronával a fején mesélt nekem:) Látva ezt én is úgy gondoltam, hogy kipróbálom.

Meg vagy elégedve a beavatkozással, a doktornővel és a műtéti asszisztenciával?

Egyszerűen hihetetlen az átváltozásom. Ismerősök, ismeretlen emberek állítanak meg lépten-nyomom, hogy hogyan lett ilyen hajkoronám, holott nemrég már a fejtetőmet is napkrémmel kellett védeni. A doktornőről és az asszisztenciáról is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A hihetetlen szakmai tudásuk és precizitásuk mellett a kedvességük és segítőkészségük fogott meg a legjobban.

Hogyan telt el ez a két nap, mivel kötötted le magad a műtét során?

Reggel 8-ra értem be a rendelőbe, ahol először az addig sem túl hosszú hajkoronámat nyírták le. Műtét közben beszélgettünk doktornővel és az asszisztensekkel, üzeneteket váltottam a családtagjaimmal, barátaimmal, újságot olvastam, délután pedig filmeket néztem. A Forest Gump hosszú évek után újra sikeresen lekötötte a figyelmemet.

Mennyire volt megterhelő szerinted?

A délelőttök teltek nehezebben, mivel akkor hason kellett lennem, de a délutánokat ülve már jobban viseltem. Mivel ezt a 2 napot erre szántam, sportolóként összességében jól viseltem a mozdulatlanságot. 

Éreztél fájdalmakat?

Fájdalmat csak az első pár másodpercben éreztem, amikor az érzéstelenítő injekciókat kaptam, utána elzsibbadt a fejem és csak annyit éreztem hogy dolgoznak rajta. Délután egy pici nyomást éreztem a fejemben, de estére az is megszűnt.

Hogy telt az első éjszaka és mi volt az első pozitív visszacsatolásod az új koronáddal kapcsolatban?

Az első éjszaka annyiban telt furcsán, hogy csak a hátamon feküdhettem, de kaptam fájdalomcsillapítót, így jól aludtam.

Jó érzés volt, hogy újra zselézhetem a hajam, valamint, hogy nem csak egyféle fazont vághat a fodrászom. No és persze a kislányom elől is meghúzhatja már a frizurámat!

Jöhet a jól megérdemelt pihenés? Mikor kezdődik a felkészülés?

Még jövőhéten a Semmelweis Egyetemen van kötelezettségem, most végzem az edzőit és gyakorlat lesz, de aztán valóban végre pihenés következik. A felkészülés július közepén kezdődik, úgyhogy teljes 2 hétig ki tudok kapcsolódni.

 

Ha kiváncsi Harsányi Gergely további véleményére, tekintse meg önálló blogját ide kattintva, ha pedig a hajátültetés sikerességére kiváncsi nézze meg előtte-utána képeit ide kattintva!

 

Vissza